• 2020.09.06.

A Rongyos Gárdát el kell ismerni! – Patrióta Est

A Rongyos Gárdát el kell ismerni! – Patrióta Est

A Rongyos Gárdát el kell ismerni! – Patrióta Est 1009 481 Patrióták

Az augusztusi Patrióta Est vendége Biró István történész volt, aki szerint a mai napig nincs a helyén kezelve a Rongyos Gárda. Hetzmann Róbert a Patrióták elnöke azt mondta, reménykedünk, hogy a vírushelyzet nem fogja a jövőbeli előadásainkat az internetre száműzni. Az előadást Fábián Zoltán zenész tette színesebbé zenei blokkokkal.

– Amit manapság új típusú hadviselésnek nevezünk, azt a Rongyos Gárda már 1919-ben, illetve 1921 folytatta – mondta Biró István az augusztusi Tiszteletet a Rongyos Gárdának című Patrióta Esten a budai Kalácsbárban. A történész szerint érdemes megnéznünk a gárda vezetőit, mert azt láthatjuk, hogy ezek az emberek a Monarchia hadseregén belül mind tisztek voltak. – Nem is akármilyen tisztek; mertek előre gondolkodni, tovább látni. Megragadták azt a módját a hadviselésnek, ami annyira jellemző volt Magyarországra, amit a török idők óta folytatunk – fejtette ki.

A történész arról is beszélt, hogy miért kezdte a Rongyos Gárdát kutatni. – Mi magyarok beletörődtünk abba, hogy elvették tőlünk a nagy technológiai innovációk hírét; a golyóstolltól kezdve a dinamón át a szódavízig, pedig nagyon sok mindent köszönhet a világ Magyarországnak. De hogy még a legősibb, legnemesebb tradíciónkban eredeztethető dolgot, a hadviselésnek ezt a különleges formáját is megpróbálják elvenni tőlünk, és az egészet szőnyeg alá akarják söpörni, ezt nagyon fájdalmasnak éreztem – összegezte. Biró István szerint a mai napig nincs a helyén kezelve a Rongyos Gárda, a történész szakma máig nem adja meg nekik a kellő tiszteletet.

Az előadást Fábián Zoltán zenész tette színesebbé zenei blokkokkal, melyekben saját szerzeményeit adta elő gitárja kíséretével.

Hetzmann Róbert a Patrióták elnöke felhívta a figyelmet, hogy a februári Patrióta Est óta (erről itt olvashatnak) ez az első alkalom, hogy ismét közönség előtt zajlott az előadás. – Bízunk benne, hogy ez a folytatás és, hogy innentől kezdve ezen a helyszínen, a budai Kalácsbárban lehetünk. Reménykedünk, hogy a vírushelyzet nem fogja a jövőbeli előadásainkat az internetre száműzni – hangsúlyozta az elnök.

Fotók: Somogyi György

Hidaskürti Nagy Mátyás © Patrióták 2020. 09. 06.

    Név (kötelező)

    Email cím (kötelező)

    Tárgy

    Üzenet

    Az Adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat elolvastam és elfogadom.