• 2020.09.28.

Sopronban is járt a Rongyos Gárda

Sopronban is járt a Rongyos Gárda

Sopronban is járt a Rongyos Gárda 1024 683 Patrióták

Az Akik bátrak és hősök voltak című köztéri kiállításunk szeptember 18. és 24. között volt megtekinthető Sopronban. A megnyitón beszédet mondott Barcza Attila, a térség országgyűlési képviselője, Brummer Krisztián a polgármesteri iroda vezetője, valamint Hetzmann Róbert, egyesületünk elnöke.

A jövő évben lesz 100 éve, hogy lezajlott az ágfalvi csata, ami elindította azt a patrióta küzdelmet, amelynek eredményeként a soproni népszavazást megtarthatták és Nyugat-Magyarország egy része megmaradt magyarnak. Az akkori hősökre és halottakra, önzetlen hazaszeretetükre emlékezünk ezzel a vándorkiállítással is – hangsúlyozta nyitóbeszédében Barcza Attila országgyűlési képviselő, majd köszönetet mondott a Patriótáknak, hogy ezt a vándorkiállítást Sopronba is elhozták.

Célunk, hogy bemutassuk a hősöket, akik utolsó vérükig küzdöttek az osztrák csapatok ellen, kierőszakolva ezzel a népszavazást a Civitas Fidelissima címet méltán viselő városnak és a környező falvak lakosainak.

Azoknak a hősöknek az emléke előtt hajtunk fejet ma, akik a leghosszabb ideig voltak a kommunista diktatúra árnyékában – jelentette ki Hetzmann Róbert, egyesületünk elnöke nyitóbeszédében. Mint elmondta, két héttel ezelőtt Kecskeméten, a Rongyos Gárda szülőföldjéről indult útjára az Akik bátrak és hősök voltak nevet viselő köztéri installáció.

A hősöket méltó módon elismerjük és fejet hajtunk a munkásságuk előtt – fejtette ki Hetzmann, majd megköszönte a Nemzeti Kulturális Alap támogatását és Sopron önkormányzatának a kiállítás befogadását.

Brummer Krisztián, a polgármesteri iroda vezetője szerint, ha nincs nyugat-magyarországi felkelés, nincsenek olyan civilek, akik kiállnak a hazaszeretet mellett, akkor nem történt volna népszavazás sem. A felkelésben ismert nevek, mint Baracsi László, Mahacsek Gyula, Szecsányi Elemér, vérüket adták azért, hogy Sopron magyar maradhasson. Ezért kell ápolni nevüket és hősi harcukat, amelyet a kiállítás lehetővé is tesz – hangoztatta.

Az installáció huszonegyedik századi módon mutatja be a hőstettek üzenetét, elsősorban azoknak, akik nem ismerik a fegyveres nemzeti ellenállás történetét vagy a fiatal nemzedék tagjaiként nem is hallottak a gárda létezéséről.

A cikkben Pluzsik Tamás fotós képei láthatók. 

    Név (kötelező)

    Email cím (kötelező)

    Tárgy

    Üzenet

    Az Adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat elolvastam és elfogadom.